a Bazi nagy görög lagzi című romantikus vígjátékban van egy jelenet, amiben apa kiborul, mert a lányának megkérik a kezét, és kiderül, hogy a fiú nem görög [mint a lány családja], nem rövid a haja és nem eszik húst. a lány megkérdezi anyát, hogy akkor az ő házassága tönkreteszi most apát? mire anya így felel: <a falum sok háborút megélt. jöttek a törökök, a németek és mind kínoztak minket. és az anyám mindig azt mondta „szerencsések vagyunk, hogy élünk”. de én azt gondoltam, miért szerencse, ha így élünk? mi értelme, ha mások mondják meg, mit kell ennünk, hol kell laknunk? senkinek nincs ehhez joga. miattatok jöttünk ide [Amerikába, ha nem láttad volna a filmet]. hogy ti élhessetek. azért adtam neked életet, hogy éld.>
szép mondat Hollywood-ból, ami a valóságban azonban csak nagyon tudatos anyák szájából hangozna el. hogy ennek értelme legyen, érdemes elgondolkodnunk azon, miért is vállalnak a nők gyereket. erre már Tóth Olga, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa is kereste a választ, bővebben itt olvashatsz a témáról.
a Tóth Olga által említett négy ok közül én most az utolsóról ejtenék pár szót. a negyedik csoportba tartozók ugyanis a szülő személyes szükségletei miatt vállalnak gyereket. mit jelent ez? egyrészt ide tartoznak a „szupernők”, akik mindent tökéletesen akarnak csinálni, a gyereknevelést is. ehhez ugye kell egy gyerek. nemrég olvastam egy cikket, amiben a munkahelyén kiválóan helytálló hölgy hobbiból egy üzletet is vezet, több helyen vállal önkéntes munkát és mellette tökéletes feleség és tökéletesen neveli három gyermekét. hmm…
és ugyanide tartoznak azok a nők is, akiknek nem sikerült az élete, vagy nem úgy, ahogy szerették volna, nem tudtak kiteljesedni, valóra váltani az álmaikat, ezért… ha már van egy gyerekük, tőle várják el mindezt. a gyerekre, mint a saját meghosszabbításukra tekintenek, elvárják, hogy a gyerek úgy éljen, ahogy ők szerettek volna, azt a szakmát válassza, amit ők szerettek volna, azokban a dolgokban higgyen, amiben ők hittek.
persze mindezt nem feltétlenül közlik a gyerekkel. egyszerűen csak a saját egykori vágyaik mentén terelgetik a gyereket és türelmetlenné, sőt ingerültté válnak, megsértődnek, érzelmi zsarolásba kezdenek, ha a gyerek nem úgy alakul, ahogy ők formálnák. ha nem azok a dolgok érdeklik, ha nem úgy éli az életét, ha más tervei vannak, ha más dolgokban hisz.
az ilyen szülőnek receptre felírnám az önismereti munkát, mert nagyon valószínű, hogy gyerekkorában ő sem lehetett önmaga, nem mutathatta meg az igazi énjét, nem fejezhette ki az érzéseit, nem számított, mit akart.
és amikor a gyereked megpróbálkozik olyasmivel, ami neked sem volt megengedett, a belső gyereked pánikolni kezd, és elveszi az összes figyelmedet, mert próbálod őt megvédeni… a jelenben – a múlt árnyaitól.
innentől pedig esélyed sincs rá, hogy a saját valódi, hús-vér, előtted álló gyerekedet lásd, akinek van egy saját, egyedi személyisége, élete, álma. ő ettől pánikolni kezd, és megtanulja ugyanazt, amit te is megtanultál: hogy nem lehet önmaga, hogy nem számít, mit érez, hogy nem hallják, nem látják, nem értik őt… és máris továbbadtad a saját sérülésedet.
pedig szülőként egyetlen felelősséged van (a gyereked életben tartásán kívül): hogy ne add át neki a saját sebeidet.
