időnként megkérdezem a nőket, mi az az egy dolog, aminek teljesülnie kellene, hogy jobb legyen az életük. általában két válasz érkezik:
1. bárcsak más (származási) családom lett volna és
2. bárcsak lenne egy társam, aki szeret.
ezután meg szoktam kérni őket, hogy mondjanak öt tulajdonságot, amit szeretnek magukban. döbbenetes módon ezen a teszten eddig senki nem ment még át.
és mivel neked sem sikerült ma ez, neked szól most ez az írás.
sokáig dolgoztam egy gyárban, ahol feltűnt, hogy amikor az igazgató [egy tekintélyszemély, ugyebár, mint a szüleink gyerekkorunkban] megdicsért valakit, az illető láthatóan zavarba jött, könnybe lábadt a szembe vagy konkrétan el is sírta magát. akkor jöttem rá, hogy valószínűleg a legtöbben úgy élünk, hogy nem ismerős a számunkra, hogy jó dolgokat hallunk magunkról. és mivel az elménk feladata, hogy életben tartsa a testünket, stresszhelyzetben mindig afelé fog húzni minket, ami már ismerős nekünk. hiszen azt már túléltük, abból nem lehet baj. egyszerűen így kódolták az idegrendszerünket. ha ezzel tisztában vagyunk, már kevésbé nézzük értetlenül, ha valaki toxikus szülők (mondjuk egy alkoholista apa vagy érzelmileg elérhetetlen anya) mellől egy szintén részeges emberrel házasodik vagy választ olyan párt, aki rendszeresen bántja. és kevésbé nézzük értetlenül, hogy valaki elsírja magát, ha azt hallja: jó vagy.
a felnőttek valamiért azt hiszik, boldog, jó (!) és sikeres gyereket kell nevelniük, és ez csak úgy megy, ha a gyereket beletuszkolják egy kockaformába és levágnak róla mindent, ami abból kilóg. a kíváncsiságát, a kreativitását, a szenvedélyes kifejezésmódját, a mozgékonyságát, a saját hangját és sorolhatnám. sokan hallottunk ilyen mondatokat gyerekként, hogy „ülj már rendesen”, „maradj már csendben”, „ne okoskodj”, „túl érzékeny vagy”, „ne nyúlj hozzá”, „ne idegesíts állandóan”, és így tovább. minden egyes ilyen mondat jó eséllyel egy nyisszantás a személyiségünkön. egy – amúgy szerethető – énrészünk sötét, lelakatolt pincébe száműzése. vajon neked milyennek kellett lenned, hogy apa vagy anya szeressen téged?
szóval mire felnövünk, tisztába kerülünk a ténnyel, hogy nem vagyunk sem elég jók, így ahogy vagyunk, sem szerethetőek, értékesek, csodálatosak. és közben sóvárgunk aziránt, hogy valaki végre jöjjön és szeressen, lásson, fogadjon el minket, sőt, örüljön nekünk pont ilyennek, amilyenek lélekig meztelenítve vagyunk.
elég sok kagyló van a szobában, ahol a hozzám fordulókkal beszélgetek. egyszer kiválasztottam egyet, amelyiken volt egy lyuk, és letört a széléből is egy darab és átnyújtottam a velem szemben ülő, gyönyörű, intelligens, érdekes és láthatóan szeretetéhes nőnek. tessék, ezt neked adom, mondtam neki. nem szeretem ezt a kagylót, ronda, törött, elcsúfítja itt a teret, már amúgy is ki akartam dobni. döbbenten nézett rám, aztán megértette.
ha képtelen vagy öt dolgot találni, amit szeretsz magadban, milyen jogon várod el valaki mástól, hogy szeressen téged?
ha szeretnéd meglátni a valódi önmagad, aki a kockaforma előtt voltál, vagy csak választ szeretnél a saját kérdéseidre… foglalj egy időpontot itt.
