nem kell hozzá híreket olvasni (nem is ajánlom), hogy érezd, a világ, amit teremtünk magunknak kezdi elérni a fenn nem tarthatóság határát. mindenesetre a tudatosságunkra mindenképp ráfér egy teljes felújítás… és milyen jó, ha ehhez kéznél van egy gyerek 😊
megkockáztatom, a gyerekedet hagyományos nevelési elveket követve neveled. pusztán azért, mert téged is úgy neveltek, és amíg nem vagyunk elég tudatosak, addig egyszerűen továbbadjuk, amit kaptunk. hiszen honnan is tudnád, hogyan kell szülőnek lenni, ha nem láttad volna anyut és aput, hogy hogyan csinálja. (ha ez most heves tiltakozást váltott ki benned: „Dia, én homlokegyenest másképp nevelem a gyerekemet, mint ahogy engem neveltek” – maradj vonalban, érhetnek még meglepetések 😊)
szóval ott tartottunk, hogy hagyományos nevelés. ennek a lényege, hogy a nevelést végző személy (anyu, apu, egyéb gondviselő) közvetlen hatást fejt ki a gyerekre, aki ebben a dinamikában a befogadó fél. a ma rendkívüli népszerűségnek örvendő Hellinger-féle családállításban ez így hangzik: „a szülő ad, a gyerek elfogad.” mi mást tehetne, hiszen egyedül nem képes életben maradni, a szüleire van utalva.
csakhogy a fent említett közvetlen hatás esetünkben a szidás, a büntetés (ki hallott már a szobafogság intézményéről?) a jutalmazás, az elbeszélgetés (szigorúan nevelő célzattal) és az utasítás.
mi ennek az eredménye? a gyereked a bábod lesz, akit a hangulatodnak megfelelően kezelsz, akit megfosztasz a valódi énjétől, aki robot üzemmódban, álarcok mögött éli majd az életét, ahogy talán te is teszed. ő lesz a „jó gyerek”, hiszen követi az utasításaidat, legyünk őszinték, megkönnyíti a dolgodat. persze sokan mondták nekem, hogy „ugyan már, kaptam én is néhány pofont, mégis ember lett belőlem.” „nekem is elváltak a szüleim és túléltem.”
ám ezek a mondatok csak azt bizonyítják, hogy valahol régen te is hátrahagytad a benned élő gyereket, aki pedig százféle módon szabotálja az életed, a kapcsolataidat, még ha nem is vallod be magadnak. pedig szülőként nagyjából egy feladatod van: nem továbbadni a sérüléseidet. ez pedig önismereti munka nélkül megkockáztatom… esélytelen.