egyidős a kereszténységgel, mégis az önismeret-üzlet kapta fel újra a szót: megbocsátás. ha dolgozol magadon, előbb-utóbb biztosan találkozol vele. elhangzik majd egy guru szájából, hogy „meg kell bocsátanod”, vagy „addig nem leszel rendben, amíg nem bocsátasz meg”. de mondta-e valaki, mit is jelent megbocsátani, kinek érdemes és tulajdonképpen hogyan is kell csinálni?
figyelmeztetés: saját vélemény következik.
amikor először találkoztam ezzel a szóval és a terapeuta kimondta a bűvös mondatot, kényelmetlenül éreztem magam. azt gondoltam, ha megbocsájtok, például a szüleimnek, akármit is jelentsen ez, azzal (én is) cserben hagyom a bennem élő kislányt, aki elszenvedte a megbocsátandó tetteket. borítsunk fátylat a múltra, és tegyünk úgy, mintha meg sem történt volna. szóval, ha az önismeret elején jársz, nem javaslom, hogy ezzel kezdd.
a másik félreértés, hogy azt hisszük, ha megbocsájtunk a „tettesnek”, felmentjük az alól, amit velünk szemben elkövetett. elfelejtjük, hogy az illető fájdalmat okozott nekünk… azaz ismét lemondunk saját magunkról. pedig nem a tettet tesszük semmissé, csak függetlenítjük a cselekvést a személyiségtől.
a harmadik tévhit, hogy megbocsátani annyit jelent, továbbra is hagyjuk az „ellenünk vétkezőnek”, hogy átlépje a határokat velünk szemben és bántson, bántalmazzon bennünket. mert ha „jó” vagy, megbocsátasz. ez különösen a lányokra érvényes, akiket valahogy társadalmilag elfogadottan arra nevelnek, hogy mindig mások szükségleteit helyezzék a sajátjuk elé, mindig mások jóllétével törődjenek, és lemondjanak a saját igényeikről.
a negyedik tévhitre érdekes módon egy munkahelyemen figyeltem fel, amikor a sorozatos hibák és nemtörődömségből adódó problémák közepén a főnököm egyszer kifakadt: „legalább mondd, hogy bocsánat”. az emberek pedig ezt úgy értelmezték, hogy továbbra is lehet hibázni, nemtörődömködni, csak azt kell mondani utána, hogy „bocsánat”.
s aztán ott az ötödik tévhit, azoknak, akiknek már világít a feje a spiritualitástól: mindent mi választunk, ami velünk történik. ott fenn, a felhő szélén, amikor megtervezzük, hogy mit akarunk megfejlődni ebben az életben, szerződéseket kötünk másokkal arról, mit tesznek értünk vagy ellenünk, mit tanítanak nekünk s mit mi őnekik. ha az önismeret elején jársz, ezt a verziót sem javaslom kezdetnek.
megbocsájtani annyit jelent: nem várod tovább, hogy a másik bocsánatot kérjen tőled vagy felismerje, ne adj’ Isten, beismerje, amit elkövetett ellened. visszahozod a fókuszt magadra és megadod magadnak azt a szeretetet, együttérzést, támogatást, elfogadást, vagy amit csak akarsz, amit megérdemelsz. amit ő nem adott.
megbocsájtani annyit jelent, hogy megérted, a másik azért tette, amit tett, mert nem volt tudatos. ahogy Jézus is mondta „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” valószínűleg nincs más eszköze, nem képes mást adni neked, merthogy mindenki csak abból adhat, amije van. valószínűleg vele is hasonlóan bántak, mivel ezek a programok nagyrészt gyerekkorban égnek belénk. továbbadta, amit ő kapott. valószínűleg ő is bántalmazott volt, és akit bántottak, tovább bánt másokat.
megbocsájtani annyit jelent, hogy megvizsgálod, te mivel járultál hozzá ahhoz, ami történt. mert bár nem a te hibád, hogy téged bántanak, de ha benne maradsz a helyzetben, ha hagyod, hogy tovább történjen, az már a te felelősséged (kivételt képez ez alól, ha gyerekként bántalmaztak). szóval megbocsátani nem azt jelenti, hogy aztán nem húzol határokat, nem fejezed ki, mire mondasz igent ezután és mire nem. nem azt jelenti, hogy ha nincs más mód, nem szakítod meg a kapcsolatot azzal, aki nincs tekintettel rád, akinek nem számít, hogyan hat rád a viselkedése…
megbocsájtani annyit jelent, hogy önmagadat választod.
ha egyedül nem megy, itt kérhetsz időpontot.
